2006. május 26.
Munkaidőm letelte után tartottam hazafelé, amikor forgalmi helyzetből adódóan a lakott területen áthaladó főútvonalon megállni kényszerültem. Az első autó balra kanyarodni szándékozott, de a szembejövő forgalom miatt meg kellett állnia. Mögötte egy idősebb jármű, amögött pedig én álltam meg a 2005. május 31-én üzeme helyezett, tehát nem egészen egy éves dízel Fusion-nel. Hosszú másodpercekig várakoztunk, amikor a mögöttem teljesen tisztán, jól belátható és egyenes, legalább 100 méteres útszakaszon megjelent egy szlovák kamion. Gyakorlatilag az első pillanattól láttam a visszapillantó tükörben, mint ahogy a lassulását is észleltem, hiszen teljesen nyilvánvaló volt, hogy neki is meg kell állnia. A kamion közeledett és lassult. Ezek a kamionok (a buszokhoz és sok más teherjárműhöz hasonlóan) sokszor pofátlanul közel állnak meg az előttük lévőhöz, így nem volt okom aggodalomra egészen addig, amikor már késő nem volt cselekedni. Sebessége és távolsága alapján csak 1-2 másodperccel, vagy talán ennyivel sem korábban tudatosult bennem az a rettentően dühítő érzés, hogy ez bizony belém fog jönni, bassza meg. Be voltam kötve mint mindig, a kormányt megragadtam, és felkészültem az elkerülhetetlenre: a kamion lassú, de határozott lendülettel hátulról telibe vágta az autómat, én előre lendültem, a nyálam a kormányra fröccsent, az autóm pedig az átvett lendülettől beleugrott az előttem álló korosabb járgányba. Kicsatoltam magam, kiszálltam, és szomorúan, tehetetlen dühöt érezve vettem szemügyre a kocsi hátulját: a hátsó csomagtérajtó teljesen eldeformálódott, az első és hátsó lökhárítóm úgyszintén sérült. Ezek voltak a legszembetűnőbbek. Aztán persze a tehetetlenség érzése tovább fokozódott, amikor láttam, hogy az okozó szlovák, akit nyelvi korlátok miatt még leteremteni sem tudtam. Ő maga csak lekászálódott a sértetlen kamion vezető fülkéjéből, sajnálkozóan széttette a kezét, és ennyi. Kihívtam az illetékes rendőrkapitányság embereit, akik segítettek a kék-sárga kitöltésében, majd elhajtottam. Utam egyenesen a márkaszervizbe vezetett, ahol megtudtam, hogy mivel nemzetközi kárügyintézésről van szó, csak akkor vállalják a javítást, ha azt én rendezem. Végül cascóra történő szívességi kárrendezés lett a dologból a Generalinál.

2006. július 3.
A kocsi éppen egy hónapot volt szervizben, a javítási számla végösszege 1,055MFt lett, melyből önrészként 105eFt-ot nekem kellett kifizetnem. Ezután rögtön felvettem a kapcsolatot a biztosítóval, ahol elmondták, hogy ettől kezdve 1-2 hónap az ügy várható átfutási ideje.

2006. július 19.
A kárszakértő elmondása szerint még két hét, mire feldolgozza az ügyemet. Ebből engem leginkább az autóban bekövetkezett értékcsökkenés mértéke izgatott, melynek megfizetését kértem a biztosítótól. A szlovák fél biztosítójának levelező partnere is a Generali, így az ügyintézés lényegében házon belül történt. Időközben sikerült beszélnem egy igazságügyi műszaki szakértővel, aki a számla és egyéb adatok alapján érdeklődésemre elmondta, hogy az értékcsökkenés mértéke kb. 270eFt.

2006. augusztus 4.
Mivel letelt a két hét, újra érdeklődtem, de még mindig nem sikerült kiszámolni az értékcsökkenést. Újabb egy hét várakozás után azonban megvolt az eredmény: 276eFt. Ez az előzetes információimmal szép összhangban volt, így a hosszas várakozással kapcsolatos sérelmeimen azonnal túltettem magam. A káranyag a továbbiakban a budapesti nemzetközi kárcsoporthoz kerül, tehát őket kell keresnem ezügyben.

2006. augusztus 17.
Budapestre az ügy előadója szerint még mindig nem érkezett meg a káranyag, és a szlovák fél sem jelezte vissza, hogy érvényes biztosítással rendelkezett az okozó. Egy héttel később sem volt ezügyben érdemi fejlemény, holott a helyi kárszakértő szerint ő már 17-én elküldte a teljes káranyagot.

2006. augusztus 28.
Az ügy előadója elmondta, hogy úgy néz ki, összeértek a szálak, a szlovák fél visszajelzett, és a káranyag a saját kárszakértőjükhöz került, aki újra kiszámolja az értékcsökkenés mértékét.

2006. szeptember 1.
A budapesti kárszakértő végzett a számításokkal, az összeg nem változott. Véleménye szerint 1-2 hét alatt kifizetés lehet a dologból, viszont néhány dokumentumot, köztük a forgalmi másolatát hiányolja az aktából. Hogy gyorsítsam az ügyintézést, ezt elfaxoltam neki.

2006. szeptember 6.
Az ügy előadója elmondta, hogy 276+105=381eFt lesz számomra kifizetve egy héten belül.

2006. szeptember 14.
Az ügy előadója érdeklődésemre elmondja, hogy az aláírásra jogosult vezetők tréningen vesznek részt, emiatt a kifizetésre még nincs lehetőség.

2006. szeptember 18.
A kifizetés jóváhagyása megtörtént. Beszélgetésünk során megtudom, hogy bár én korábban több ízben jeleztem, hogy mindenféle kifizetést a folyószámlámra történő átutalással kérek, ennek ellenére postán szándékoznak elküldeni a kérdéses összeget. Mivel én ragaszkodom a banki átutaláshoz, végül imét elfaxolom az erre vonatkozó kérelmemet.

2006. szeptember 22.
A telefonom megmasszírozza az oldalamat: értesítő SMS a banktól, a baleset után közel négy hónappal megérkezett az átutalás a biztosítótól. Hurrá.